Több fegyvert kérnek a líbiai felkelők
A líbiai felkelők vezetője szerint még több fegyvere van szükségük a kormányerők ellen folytatott harcukhoz.
A líbiai felkelők vezetője szerint még több fegyvere van szükségük a kormányerők ellen folytatott harcukhoz.
A baloldal legnagyobb problémája, hogy amíg a rendszer-ellenzékiségben és az új Alaptörvény legitimitásnak kikezdésében merülnek ki erőforrásai, egyszerűen nem tud önmaga vitalizálásával foglalkozni. Ha a baloldal továbbra is a kormánypártok által alkotott politikai keretekben gondolkodik, azokkal versenyez, akkor biztosra vehető, hogy nem lesz képes „nagyot gondolni”- mutat rá a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.
Nem feltétlenül változik a brit hadsereg afganisztáni bevetésének menetrendje Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorhálózat vezérének halála után - mondta kedden a brit miniszterelnök.
Telefonos konferenciabeszélgetést tartanak Líbiáról az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország vezetői - közölte hétfőn egy a francia köztársasági elnöki hivatalhoz közel álló forrás.
David Cameron a tervek szerint két napot tölt Afganisztánban. Programját egy eltűnt brit katona utáni kutatás miatt módosították.
A brit egészségügyi reformot reklámozta egy londoni kórházban David Cameron brit miniszterelnök és Nick Clegg, amikor egy dühödt orvos állította le a rendezvényt a higiéniai szabályokra hivatkozva. Az orvosról utóbb kiderült, hogy inkább az egészségügyi rendszerrel van baja.
Barack Obama és felesége háromnapos állami látogatáson, a királynő vendégeként tartózkodik Nagy-Britanniában.
Az Obama-házaspár londoni látogatásakor körbejárta a királyi házat, majd könnyed labdaváltásra került sor az amerikai elnök és a brit kormányfő között.
A brit miniszterelnökhöz fordultak segítségért a négy éve rejtélyes körülmények között eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei, akik levélben kérték David Cameron személyes segítségét kislányuk felkutatásához.
A meghívott vendégek között ismert emberek, celebek is voltak. Megjelent például David és Victoria Beckham, Elton John brit popzenész is párjával, de ott volt az egyházi szertartáson David Cameron brit miniszterelnök feleségével.
A brit kormány korlátozni fogja a munkavállalási célú bevándorlást a későbbi új EU-tagállamokból - mondta csütörtökön David Cameron brit miniszterelnök, aki szerint már a kelet-európai új tagállamok esetében is élni kellett volna e korlátozásokkal.
A francia elnök és a brit kormányfő egyetért abban, hogy növelni kell a "katonai nyomást" Moammer Kadhafi líbiai vezetőre - közölte a francia köztársasági elnöki hivatal a két politikus találkozója után.
Nem lehet párhuzamot vonni a brit és a magyar politikai kultúra között, mert ég és föld a két rendszer. Teljesen máshogy működik a két demokrácia. Azonban David Cameron politikai kommunikációját tekintve nagyon sokat lehet arról tanulni, hogy milyen fontos egy-egy témát felépíteni, konzekvensen kommunikálni és kiállni mellette - véli Hampuk Richárd kommunikációs szakember
A brit kormányfő hétfőn váratlanul felkeresett egy olaszországi légitámaszpontot, ahonnan a brit légierő (RAF) líbiai bevetésekre indul.
"Jobb idők várnak Líbiára" - ezzel az üzenettel nyitotta meg kedd délután a Londonba összehívott nagyszabású nemzetközi Líbia-konferenciát David Cameron brit miniszterelnök.
Barack Obama amerikai elnöknek sikerült elnyernie Franciaország és Nagy-Britannia támogatását ahhoz, hogy a NATO jelentős szerepet vállaljon a Líbia elleni légicsapásokban.
Barack Obama amerikai elnök arra kérte brit és francia szövetségesét csütörtök éjjel, hogy a hangolják össze Líbiával kapcsolatos lépéseiket miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhatalmazást adott a Moammer Kadhafihoz hű erők elleni katonai fellépésre.
Az amerikai elnök és a brit kormányfő egyetért abban, hogy Líbiát illetően közös célnak kell lennie, hogy leállítsák az erőszakcselekményeket, és elmozdítsák a hatalomból Moammer Kadhafi líbiai vezetőt.
A kairói brit nagykövetség közölte: Kairóba érkezett hétfőn délelőtt David Cameron brit miniszterelnök. Cameron az első magas rangú külföldi politikus, aki Hoszni Mubarak egyiptomi elnök bukása óta az észak-afrikai országba látogat.
A brit kormány felkérte a lakosságot, hogy az interneten véleményezzen egy készülő törvényt.